Ellie Apartman, 1 apartman 9 férőhely

Remek aktív kikapcsolódási lehetőségek Balatonalmádiban és közelében. Úszás, szörfözés, kalandpark, kerékpárút, erdei kirándulás stb.-n keresztül egészen az állatkertig minden megtalálható. Ha passzív pihenést szeretne azt a hatalmas kertben és házban megleli. További tippek a leírásban.

Ntak regisztrációs szám: M. A.1.9.0.0.6.3.3.2 A szállás: hatalmas ház (2×130nm), nagy kerttel (300nm). Ideális nagyobb családoknak, baráti társaságoknak. A ház falai vastagok, így emiatt kellemesen hűvös az épület. A nagy fák miatt árnyékos az udvar, illetve a filagória, vagy szaletli egész nap fedett helyet biztosít, így akár esős időben is kint lehet lenni.

Gyerekeknek hinta, homokozó, trambulin áll rendelkezésükre, míg a felnőttek napozóágyban napozhatnak, vagy hintaágyban ringathatják magukat. Grillezni, bográcsozni, szalonnát sütni lehet az udvaron. Az emeleten található négy szoba amiből kettőben franciaágy van a másik kettőben pedig kihúzhatós ágy.

A kihúzhatós ágyas szobáknak teraszuk is van. Az egyik kettő a másik szoba akár négy személyes is lehet. Így variálni tudja ki-kivel és hol aludjon. Fent található egy külön álló wc, valamint egy fürdőszoba mosógéppel, wc-vel, káddal és csapteleppel. Az emeletről fa lépcső vezet le zárható babaráccsal.

A földszinten található egy nagy méretű nappali, lcd tv, fürdőszoba tusolóval és egy különálló wc. Fa lépcsőn lehet lejutni egy fél szinttel a nagy konyhába. Gáztűzhely, nyolc személyes asztal székekkel, nagy mélyhűtős hűtőszekrény, kávégép és vízforraló, valamint mikró és kenyérpirító teszi kényelmessé a étkezéseket.

Ezenkívül mindent megtalál ami a főzéshez, sütéshez kell. Még egy fél szinttel lejjebb egy pince található ahova a nagy nyári meleg elől el lehet bújni, vagy éppen finom borokat lehet ott kóstolni. A tulajdonos nem itt lakik és Önökkel együtt más vendég nem fog tartózkodni az épületben mivel a teljes ház kiadásra kerül a foglalással.

Maga a szállás a Csaba Köz-ben van ahol kevés a forgalom így a gyerekek teljes biztonságban vannak. A kedvenc térképükön megtalálják ha beírják a ház nevét. Így akár közvetlenül is felvehetik a kapcsolatot velünk. Zárt udvarára kettő autó fér egymás mellé, ami egy szőlőlugas alatt egész nap árnyékban pihenhet.

Körbekerített udvarának hátsó része teljesen takart az utcáról így belátást nem enged a kíváncsiskodóknak. Kellemes klímával, szép rendezett udvarral fogadja a nyaralni vágyókat. FONTOS: A tulajdonos (Német származású úr) rám bízta a házát így velem fog találkozni, beszélni.



Az épület régi építésű de folyamatosan évről-évre korszerűsíti a tulajdonos (2016 külső festés, 2017 belső festés, 2018 konyhabútor, 2019 kazáncsere, 2020 összes wc, fürdő felújítása, nyílászárók és ajtók cseréje valósult meg, 2022 tetőt tartó gerenda csere. ) A szállás ára tartalmazza: - szállás díját minden vendégre - a jutalék díját - TFH adót (Turisztikai Fejlesztési Hozzájárulás) A szállás ára nem tartalmazza: - Idegenforgalmi adó (580 ft / fő / éj) - takarítási díjat (helyszínen fizetendő: 25.000 forint) - ózonfertőtlenítés amennyiben a vendég kéri (50.000 forint) - háziállat 1500 ft/éj (3 éjszakánál hosszabb foglalás esetén ezt a tételt nem kell kifizetni.) Kérek minden vendéget, hogy érkezéskor nézze át a házat és jelezze felém ha valami nem megfelelő.

FONTOS: - Covid vírus megjelenése óta a higiénia maximális betartása végett ágynemű huzatot, lepedőt, konyharuhát, törölközőt nem biztosítunk így azt a vendégeknek saját maguknak kell hoznia otthonról. Mindenkinek adunk nagy párnát, takarót. Papucs használata az épületen belül kötelező.

Balatonalmádi a Balaton északi partján található. Egészségház, gyógyszertár, posta és több élelmiszer üzlet, kávéház, cukrászda, étterem, fitneszterem is üzemel. A Veganeeta étterem, Lounge, Bab kávézó, A Zöld valamint az Amaretto fagyizó és még számos üzlet méltán híres.

Több strand közül lehet választani a nagy strandtól a kisebb strandokig, mindenki megtalálja a magának, családjának megfelelőt. Mindegyik gyermekbarát, mint ahogy a város is, hisz több helyen játszótér sőt egy fedett ingyenes játszóház is található. A teljes városban ingyenes a parkolás.

Egész szezon alatt remek ingyenes programok vannak. A közelben több város is könnyen elérhető ami megér egy egész napos kirándulást: Veszprém, Balatonfüred, Tihany, Székesfehérvár.

Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H, MBH
Nyitvatartás: március 1. - december 1.
Macska, kutya ingyenesen bevihető
1 apartman, 9 férőhely
NTAK azonosító: MA19006332


előzőkövetkező